Európai spiccek
Az európai spiccek családjához – az FCI besorolása alapján a német spiccek (wolf-, nagy-, közép-, kis- és törpespicc) és a volpino (olasz spicc) tartozik. Több más rokon fajta (például a finn spicc) nem földrajzi hovatartozás, hanem eredeti feladatköre, funkciója (északi vadászkutya) alapján került más szekcióba.
Származás
A spicc világszerte ősi típus, mindenütt honos volt és ma is az. Japánban 10 000 éves kutyasírokat tártak fel, amelyekben kagylókkal gondosan beborított, kicsi, spiccszerű kutyák voltak eltemetve. Az ősi spicc, azaz „tőzegkutya”, 8000 éves maradványaira bukkantak dániai és angliai ásatásoknál, és 6000 évvel ezelőtti csontok bizonyítják jelenlétét a földközi-tengeri cölöptelepüléseknél is.
A szűkös körülmények közepette is problémamentesen beilleszkedő, az emberi csoportok minden tagjával jól megférő spiccek gazdájukat minden idegennel, két- vagy négylábú rablóval vagy betolakodóval szemben megvédték. Ennek a szoros együttlétnek a következménye az a ma ismert „ősi típusú” kutya, amit a spicc egyértelműen megtestesít.
Szőrzetápolás
Dús szőrzete ellenére a spicc meglepően kevés gondozást igényel. Elég hetente alaposan átkefélni, főleg a csomóképződésre hajlamos területeken (fül mögött, a lábak hátső része) kell hangsúlyt fektetni. Alapesetben nem szükséges megfürdetni, de a kiállítási szerepléshez ez nélkülözhetelen, hogy a szőrzet még többnek,dúsabbnak látszódjék. A karmokat rövidre kell vágni, a mancsokon a szőrt rövidre kell nyírni. Ha rendszeresen ápoljuk a szőrzetetet, kutyánk gyönyörű látványa meghálálja fáradozásunkat.
Jellem
A spicc figyelmes és élénk kutya, gazdájukhoz különlegesen kötődik. Nagyon tanulékony és nevelhető. Idegenekkel szembeni bizalmatlansága, a vadászösztön hiánya különlegesen jó házőrzővé teszi. Nem félénk és nem agresszív. Különleges tulajdonságai közé tartozik időjárástűrése, robusztussága és hosszú élettartama.
A spiccek számára mindig a család az első. A háziállatokkal – például macskával – való együttélésük többnyire problémamentes. A fajta kevés hibájának egyike, hogy a spicc könnyen csahol. Már egész kicsi korától rá kell szoktatni, hogy amikor történik valami, csak néhányat vakkantson, majd maradjon csendben. Egy kiskutya ugyan nagyon aranyos ahogyan mindent megugat, ez azonban később sok probléma forrása lehet.
Mozgásigény
A spiccek méretükkel arányosan igénylik a mozgást. Azaz a kisebbek beérik napi néhányszori sétáltatással, a nagyobb termetűek azonban kiadósabb mozgatást igényelnek. Nem számít nekik, hova mennek, a belváros forgatagában éppoly jól érzik magukat, mint a mezőn. A spiccek egyik nagy előnye, hogy nem hajlamosak a szökésre. Nem csavarogó természetűek, s a póráz nélküli sétáltatás során is gazdájuk közelében maradnak.
Híres spiccek és gazdáik
Az első spiccet 1767-ben importálta Charlotte királyné, III György király német felesége Angliába. Az angol elnevezése a német spiccnek származási helye után pomerániai lett. Pedig a királyné spiccei cseppet sem voltak törpék, súlyuk 20 és 30 font között volt. A híres spicctulajdonosok közé sorolhatjuk még Viktória királynét (1819–1901), Marthe Réginer francia hercegnőt és Irina Alexandrovna Romanov-Jusupov orosz hercegnőt.
Bájos megjelenésüknek és hihetetlen taníthatóságuknak köszönhetően napjainkban igen sokszor szerepelnek spiccek a mozivásznon, a híresebb alkotások közül például a Dumb és Dumber, a Kutyák és macskák, a Terminátor vagy éppen a Harlemi éjszakák című filmben kaptak szerepet ezek a bohókás és nagyon kedves kiskutyák.
A wolfspicc
A német spiccek legnagyobb termetű, pompás megjelenésű képviselője évszázadok óta ismert fajta Németországban és Hollandiában, ahol elsősorban a hajósok hűséges kísérője volt, de őrző- és jelzőkutyaként is nagyra becsülték. A francia forradalom idején a lázadók vezére Cornelius „Kees” de Gysealer szeretett wolfspiccét választotta mozgalmuk jelképéül, az uralkodó Orániai-ház mopszkultuszával szemben. Innen ered a Keeshound elnevezés, az FCI is ezen a néven ismerte el a fajtát, viszonylag későn, 1960-ban.
Jelenleg Anglia és az Egyesült Államok a fajta fellegvára, óriási és nagyon jó minőségű állománnyal, valamint kiterjedt rajongótáborral – ami nem is csoda, hiszen ezek a kutyák nem csak lélegzetelállítóan szépek, de a jellemük is különleges.
Rendkívül ragaszkodóak, a gazdájuk legapróbb hangulatváltozásait is megérzik és reagálnak rá. Szeretnek játszani, bohóckodni, de mindenekelőtt az ember közelében lenni. Imádják a gyerekeket, velük szemben kifejezetten engedékenyek és megbízhatóak. Általában jól megférnek más háziállatokkal is.
Fürgén, aktívan és örömmel vetik bele magukat a feladatokba. Mivel fantasztikusan intelligensek, és mindenáron a gazda kedvében szeretnének járni, ezért többnyire igen eredményesen teljesítenek akár az iskolában, akár a kutyás sportok területén is.
Saját territóriumukat éberen őrzik, semmi nem kerüli el a figyelmüket, a legkiválóbb jelzőkutyák. Nem agresszívak, de ha veszélyben érzik a gazdát, akkor bármi áron megvédelmezik.
Egészségesek, masszívak, hosszú életűek.
Mindezek ellenére mégsem való mindenkinek ez a csodálatos fajta.
Először is nagyon sokat kell velük foglalkozni fizikailag, lelkileg és mentálisan is, hogy páratlan egyéniségük kiteljesedhessen. Meglehetősen makacs, öntörvényű ebek: aki nem bánik velük elég határozottan, annak bizony hamar a fejére nőnek.
Ugyanakkor érzékenyek is, durvaság, túlzott szigor szóba sem jöhet a nevelésüknél.
Általában elég domináns fellépésűek – főleg a kanok –, ezért célszerű minél korábban elkezdeni a szocializálásukat.
A káprázatos, ezüstszínű bunda folyamatos és gondos ápolást igényel. Nyáron feltétlenül fontos hűvös helyet biztosítani a kutyáknak, és kerülni kell mindennemű megerőltetést.
Aki sugárzóan szép, büszke, különleges jellemű ebre vágyik, aki sírig tartó hűséggel viszonozza a gazda szeretetét, az biztosan nem fog csalódni a wolfspiccben, és ha már egyszer rabul ejtették ezek a kivételes egyéniségű „farkasok”, örökre a rajongójuk marad.
Ezt a kutyát nem lehet félvállról venni. Elvarázsol, lenyűgöz, megbabonáz.
Aki igazán közel kerül hozzájuk, az tudni fogja, hogy miért.
A csípőízületi diszplázia már 79 kutyafajtában igazolt, öröklött fejlődési rendellenesség. Föleg a nagy testű kutyák hajlamosak rá, így a spicc-család tekintetében a wolf- és nagyspiccre jellemező. Az első tünetek és panaszok öt hónapos és kétéves kor között jelentkezhetnek. Sajnos sokszor csak ismerik fel a betegséget, mikor már az ízületi elfajulás kialakult. Mivel manifesztációja a gyors növekedés időszakában van, fontos szerepet játszik az alul- vagy túltáplálás is. A szűrés röntgen- vagy DNS-vizsgálattal lehetséges.
A térdkalácsficamra főleg a kis testű kutyák hajlamosak. A térdkalács ficama traumás behatásra is kialakulhat, az esetek döntő részében azonban döntően örökletes okok rejlenek a háttérben. Legtöbbször hat hónapos korban jelentkezik, de később is előfordulhat. Ilyenkor a térdízület hajlított helyzetében a térdkalács a vápából kimozdul, és rugalmasan rögzül a térd mediális (belső), ritkábban a laterális (külső) oldalán. A kutya ilyenkor három lábon fut. A térdkalács spontán is viszaugorhat, de ha nem, akkor helyre kell tenni. Mivel az okot kell megszüntetni (hiszen a ficam ismétlődhet), főleg fiatal kutyák esetében a műtét javasolt. Az ismétlődő ficamok az ízületi porcot is károsítják, ami artrózishoz vezethet. Az elváltozást röntgenvizsgálattal lehet igazolni, illetve az is figyelmeztető jel lehet, ha a térdkalácsra gyakorolt nyomás fájdalmat okoz.
A fenti elváltozásokban közös, hogy egyértelmű örökletes jelleget mutatnak, illetve hogy nincs olyan terápiás út, mellyel ezek a rendellenességek meg nem történtté tehetők. A leghatékonyabb védekezést a megelőzés kínálja. A megelőzés tekintetében a fő szerep a tenyésztőké: saját állományuk kialakításakor a tenyészet egyedeit szűrni kell, és csak az egészséges kutyákat szabad tenyésztésbe vonni. Ma Magyarországon a spicceknél a tenyésztésbe vételnek még nem feltétele a szűrés. De amennyiben kiskutyát kíván vásárolni a tenyésztőnél, érdemes a szűrés eredményére rákérdezni.
Fajtajegyek
Német spicc
Általános megjelenés: az egész kinézetük jellegzetesen „spicces”; rókás arc mindig éber tekintettel és hegyes fülekkel. A fej közepes nagyságú, felülről nézve az orr felé keskenyedik. Ajkaik feszesek. A kicsi, háromszögletű fülek magasan, egymáshoz közel tűzöttek és felállóak. A harapás ollós.
Jellemző a rövid,vízszintes hát, mély mellkas és enyhén felhúzott has. A mérsékelten hosszú farok magasan tűzött és gyűrűbe görbítve, kissé féloldalasan a hát fölé hajlik. A mérsékelten hosszú lábak masszívak és egyenesek, a mancsok kicsik, a macskáéhoz hasonlóak.
Marmagasság:
– wolfspicc/keeshound: 49 cm +/- 6 cm
– nagyspicc: 46 cm +/- 4 cm
– középspicc: 34 cm +/- 4 cm
– kisspicc: 26 cm +/- 3 cm
– törpespicc/pomerániai: 20 cm +/- 2 cm
Bár az FCI-standard egységes fajtaként rögzíti az öt méretet, azaz egyetlen fajta méretváltozataiként tartja számon, sok tekinteteben lényeges különbségek mutatkoznak a méretek között. Ez nem is meglepő, ha a figyelembe vesszük, hogy külön-külön tenyésztik a változatokat, és így már régóta nincs jelentős génkeveredés.
Nagyspicc
A fentiek alapján a család legritkább tagja, a nagyspicc nem a wolfspicc pár centivel kisebb és egyszínű változata, hanem egy önálló típus. Feje finomabb, „rókásabb” kinézetű, mint a wolfé. Aljszőrzete sem annyira dús, és ezáltal a fedőszőr sem áll annyira fel. Fekete, fehér és igen ritkán barna színben tenyésztik.
Középspicc
A közepes méretváltozat sem egyszerűen a nagyspicc valamivel kisebb formája, hanem kicsit más típus. Középtermetű, jó felépítésű, masszív kutya, inkább a wolf-, semmint a nagyspiccre emlékeztető kinézettel. Feje markáns, stabilan tartott fülekkel. A dús alj- és fedőszőrzet látványos megjelenést biztosít, amit még az is fokoz, hogy nem csak a hagyományos színekben – fehér, fekete, barna – létezik, hanem ennél a nagyságváltozatnál már az „új” színek is megjelennek, például a narancs, krém, wolf és a sable árnyalatok.
A középspicc igen jó jelző- és őrzőkutya. Napjainkban tenyésztése újra egyre népszerűbb világszerte.
Kisspicc
Ez a változat mutatja leginkább a „rókatípust”. Finom ék alakú fejének, stabilan álló kis, hegyes füleinek és látványos szőrzetének köszönheti nagy népszerűségét, így a tenyésztési kedv is ennél a nagyságnál a legerősebb. Az új színek elfogadásával ez a népszerűség csak fokozódott, így jelenleg ez a legnagyobb létszámú változat a kiállításokon.
Törpespicc
A legkisebb méretű spiccet Skandináviában, Angliában és Amerikában pomerániainak hívják. A törpe változat tér el leginkább a többitől, és semmi esetre sem hasonlíthat egy kicsire nőtt kisspiccre. Az egész világon ezt a speciális kinézetet, kedves „manóarcot” szeretik legjobban a tenyésztők és a fajtaspecialista bírók is.
A pomerániai koponyája kissé kerekebb, mint a kisspiccé, a fangja kissé szélesebb és rövidebb. A fülek nem annyira hegyesek a csúcsukon és erősen szőrözöttek. A szemek kissé kerekebbek. Vigyázni kell azonban arra, hogy nem almafejről, nem kerek szemről és nem széles fangról beszélünk, hanem a kutya csak enyhén mutathatja ezeket a jegyeket. Természetesen nem könnyű meghúzni a határt a típusos, egyedi megjelenés és a nemkívánatos „törpe” vonások között, de szerencsére a tengerentúli és a skandináv tenyészetekben igen jól rögzítették ezt a típust.
A törpéknél nemcsak a fejen láthatók jellegzetes különbségek a többi változathoz képest, hanem a testfelépítésben és a mozgásban is. A váll kissé meredekebb, amely speciális, enyhén akciós járást eredményez. A farok sem ível teljesen a hát fölé, hanem a fej felé mutatóan a gerincoszlop felett egyenesen tartjott úgy, hogy a farok szőrzete laposan a hátra borul. Az aljszőrzet sokkal tömöttebb, mint a többi spiccé, ezáltal a fedőszőrzet a test minden pontján egyenletesen szétálló.
Szőrzet
Jellemzően a spicc-család minden tagja időjárásálló, tömör szőrzettel rendelkezik, melyet hosszú, felálló fedőszőrzet és sűrű aljszőrzet alkot. A gallér és a vállak szőrzete hosszabb, mint a test többi részén, és teljesen eláll a bőrtől. A combok és a farok szintén hosszabb szőzetű. A fejen, a füleken, a végtagok mellső oldalán és a mancsokon a szőrzet rövid, bársonyos, a többi részeken dús és hosszú. Nem lehet göndör, bolyhos, és a háton nem válhat szét.
Színek
Fekete: a fedőszőr lakkfekete, az aljszőrzet és a bőr is sötét. Nem lehet benne fehér vagy más színű tűzés.
Barna: egyszínű és egyenletes sötétbarna.
Fehér: tiszta fehér, bármilyen sárgulás nélkül (leginkább a füleknél fordulhat elő).
Narancs: egyenletes narancsszínű, a színskála közepes tónusában.
Szürke vagy felhős: ezüstszürke, fekete szőrvégekkel. A fang és a fülek sötét színűek, a szem körül egy finom fekete vonal látható, mely a szem külső szögletétől a fül alsó illeszkedéséig fut. Ez a rajzolat és a satírozottság kihangsúlyozza a kifejezésteli szemet. A sörény és a vállöv világos. A mellső és hátulsó lábak könyök és térd alatti része ezüstszürke, fekete jegyek nélkül, kivéve egy kevés vonalkázást a lábujjakon. A farok vége fekete, az alsó része és a nadrágok ezüstszürkék.
Egyéb színek: ide tartozik minden más színárnyalat – a krém, a krém-árnyalt, a narancs-árnyalt, a fekete-rőt és a foltos. A foltosnak fehér alapszínűnek kell lennie, a fekete, barna, szürke és narancsszínű foltoknak az egész testen meg kell jelenniük. A foltok ideális aránya 50-50%.
Volpino italiano: hazánkban is megtalálható igen ritka és sajnos a kihalás szélén lévő spiccfajta. Hazája Olaszország, főleg annak déli részein volt megtalálható. Ma már szinte csak a fehér színváltozatát ismerik, így sokan nem is tudják, hogy létezik egy vörös színváltozat is, amelyet az olasz tenyésztők most próbálnak megmenteni. A krémszínű (champagne) változat elfogadott, de nemkívánatos.
Marmagassága: 25-30 cm
Czifra Edit Angéla – Tóth Erika